Miért fontos esemény egy csapatépítő program a cég életében?
A minden nap együtt dolgozó emberek kapcsolatát nagy részben az határozza meg, hogy szinte folyamatosan ugyanabban a környezetben tevékenykednek. Az összezártság érzése és a változatlan környezet sokszor konfliktusokhoz, valamint a kreativitás és a motiváció eltompulásához vezethet. Ezért egy csapatépítő program okozta környezetváltozás a munkahelyi kapcsolatok szempontjából is pozitív hatást érhet el. Ilyenkor közösen van arra lehetőség, hogy a munkatársak kimozduljanak és egy oldottabb, barátságosabb környezetben tölthessék idejüket.
Mire kell figyelni a céges csapatépítő helyszín kiválasztásakor?
Az ideális céges csapatépítő helyszín kiválasztása során célszerű összeírni egy listát. Azok a szempontok szerepeljenek rajta, amelyeket mindenképpen szeretnénk figyelembe venni és nagy hangsúlyt fektetni rájuk. Például ilyen szempontok lehetnek a helyszín befogadóképessége, a környezet rendezettsége és felszereltsége, valamint nem utolsósorban, hogy milyen programlehetőségeket tudnak biztosítani a helyszínen.
A befogadóképességre különösen azért fontos odafigyelnünk a céges csapatépítő helyszín kiválasztása során, mert jelentős részben járul hozzá a program sikerességéhez. Ugyanis nem elhanyagolható szempont, hogy mennyire érzik komfortosan magukat a résztvevők. Ha túl nagy helyszínre viszünk egy kislétszámú csapatot, akkor nagyobb az esélye annak, hogy szétszóródnak, távol kerülnek egymástól és ez a kommunikációra is rányomhatja a bélyegét. Ellenkező esetben nagy az esélye a diszkomfortérzet kialakulásának. A zsúfolt tömeg miatt mindenki frusztráltabban fogja érezni magát és sok esetben ez a lappangó konfliktusok kiéleződéséhez is vezethet.
A céges csapatépítő helyszín esetében vegyük figyelembe azt is, hogy munkatársaink ezen a napon javarészt kikapcsolódásra számítanak, ráadásul a megszokott környezetükből szeretnénk őket tudatosan kiszakítani. Semmiképpen se olyan helyet válasszunk, amelynek az elrendezése hasonlít az iroda elrendezéséhez, rossz a kialakítása, nehezen közelíthető meg, silány a dekorációja vagy nincs is, illetve kényelmetlen ülőalkalmatosságokat kínál.
Továbbá a csapatépítő megszervezésekor nem utolsó szempont, hogy mit is szeretnénk közösen csinálni. Érdemes olyan programot kitalálni, ami illik a csapat egyéniségéhez. Célszerű a tagok érdeklődésének megfelelő, izgalmas és gyakorlatias programot választani, tehát ne csak egyhelyben kelljen folyamatosan ülniük órákon keresztül.
Milyen programlehetőségeket kínál a Brew Studio, mint céges csapatépítő helyszín?
Számos sörfőző tanfolyamot, sörkóstolást tartottunk már, így akár ezekre, akár egy külön céges sörfőzésre is szeretettel várjuk a munkahelyi csapatokat. A sörfőző tanfolyamaink és a sörfőző estjeink révén élményközpontú programokat kínálunk az érdeklődőknek. Többféle szolgáltatásunkat a cégek sajátos igényeihez is tudjuk formálni, aszerint, hogy kisebb vagy nagyobb létszámról van szó, vagy hogy helyszín tekintetében mi volna a legideálisabb. Nálunk nincsenek előre definiált szerepek, minden kolléga pont annyira veszi ki a részét a folyamatokból, amennyire szeretné. Viszont kifejezetten fontosnak tartjuk, hogy a csapat ne csak ott legyen, hanem részese legyen a főzésnek vagy kóstolásnak. A legjobb hangulat egyértelműen akkor van, amikor a kollégák interaktívan, közösen alkotnak, amikor ténylegesen bevonódnak a programokba.
Kisüzemi sörfőzde meglátogatása a sörfőző tanfolyam során.
Ezeket a csapatépítő lehetőségeinket azoknak ajánljuk, akik készek közösen valami új, akár eddig soha ki nem próbált dolgot elsajátítani. Legnépszerűbb csapatépítő programunk a közös sörfőzés, mely végén a csapat nem csak egyszerű elméleti tudással lesz gazdagabb, hanem kezében tarthatja majd a közösen megalkotott sört is. Ennél pedig csak egy izgalmasabb pillanat van, amikor pohárba töltik az elkészült céges sört, és jóízűen koccintanak vele.
Hogyha felkeltettük az érdeklődésed, vedd fel velünk a kapcsolatot!
a Brew!Studio csapata