Hamarosan újra aktuális: céges karácsonyi program
Ahogy haladunk az év vége felé, egyre közelebb érünk a karácsonyhoz is. Lehet, hogy elsőre nem gondolnánk, de egy cég életében is fontos az ünnepek közös megtartása és megélése. Az együtt megült céges karácsonyi program révén az egész évben ugyanazért a célért dolgozó emberek egy pillanatra félretehetik a tollakat, billentyűzeteket, a különféle kisebb-nagyobb projekteket és csak egymásra figyelhetnek.
Egy ilyen program során olyan emberekkel elegyedhetünk beszélgetésbe, akikkel azelőtt nem vagy csak nagyon keveset értekeztünk. A másik irodában bohókásan ücsörgő HR-es hölgyből egy kedves, aranyos és barátságos anyuka lesz. A reggelente kapkodásban érkező munkatársban, akivel eddig talán a leghosszabb beszélgetésünk egy „Jó napot!” volt, felfedezzük a dupla állásban dolgozó fiatalt, aki lakásra gyűjt.
Mikor és hogyan álljunk neki a céges karácsonyi program megszervezésének?
Gyakran felmerül a kérdés, hogy mégis mikor legyen a céges karácsonyi program és mikor kezdjük el a szervezését. Talán az első és legfontosabb amire ügyelnünk kell, hogy semmiképpen sem kifejezetten karácsony időpontjára tegyük az eseményt. Ugyanis a legtöbben ezeket a napokat választják arra, hogy vidéki vagy távolabbi rokonaikat meglátogassák, vagy vendégül lássák. Továbbá nem célszerű az ünnepek előtti utolsó heti őrületbe még egy plusz programpontot illeszteni a kollégáknak. Vegyük figyelembe azt is, hogy bárki bármennyire is jól érzi magát a munkatársaival és a munkahelyén, nem biztos, hogy a legmeghittebb családi ünnepet is velük szeretné tölteni. Ezért semmiképpen se tegyük mindenki számára kötelezővé a megjelenést.
Mielőtt nekilátnánk megszervezni a céges karácsonyi programot, célszerű egy gyors igényfelmérést készítenünk a munkatársaink körében, hogy azoknak, akik jönnek vagy szeretnének jönni, mely időpont lenne a legmegfelelőbb. Igyekezzünk olyan időpontokat megadni – 2-3 darabnál semmiképpen sem többet –, amelyek nagyon közel vannak a karácsonyhoz, viszont nem érintik azt. Ezt általában október első két hetében a legkézenfekvőbb felmérni, amikor még bőven rendelkezésre áll idő a céges karácsonyi program megszervezéséhez.
Amikor megvan az időpont és az igényfelmérés révén még azt is látjuk, hogy nagyjából hány fővel számolhatunk, akkor kezdhetünk el igazán a szervezkedésen gondolkodni. Hol legyen? Mi legyen a program? Mit csináljunk? Mennyi ideig tartson? Ki fogok futni az időből, mert már minden jó helyet lefoglaltak? Ezek és hasonló kérdések merülhetnek fel bennünk és ilyenkor nagyon könnyen kétségbe tudunk esni. De aggodalomra semmi ok!
Miben tud segítségedre lenne a Brew Studio a céges karácsonyi program tekintetében?
Amikor összeállítottunk szolgáltatáskínálatunkat, olyan programokat szerettünk volna elérhetővé tenni, amelyek érdekesek, izgalmasak, de nem feltétlenül lehetségesek mindenki számára. Ilyen például a sörfőző tanfolyam vagy a tematikus sörkóstolás.
Gondoltál volna már arra, hogy a munkatársaiddal közösen részt vegyetek egy sörfőző tanfolyamon? És mielőtt megijednél, nem olyan tanfolyamról van szó, ami visszaültet az iskolapadba és végig csendben kell ülni, hanem itt a helyszínen lehetőségetek van arra, hogy közösen megfőzzük saját receptúrátok alapján saját sörötöket, amelyet a későbbiekben kézhez is kaptok.
Hogyha kevésbé mozgalmas és rövidebb, de hasonlóan izgalmas és egyedi céges karácsonyi program után kutakodsz, akkor fontold meg a sörkóstolás lehetőségét is. Hogyha már kiválasztottad és legfoglaltad a helyszínt, de még szeretnéd bővíteni vagy színesíteni a karácsonyi parti programját, akkor szintén ajánljuk figyelmedbe a sörkóstolást, melyet helyszíni kitelepüléssel is vállalunk.
Hogyha Te is sörben gazdag ünnepeket szeretnél, vedd fel velünk a kapcsolatot!
a Brew!Studio csapata